Uncategorized kategória bejegyzései

DT Napló 2019-02-10

Az elmúlt héten elkezdtem határidőn a TST platformján kötögetni. Még sok hibát vétek, de van sikerélményem is vele. A TST platformból csak a DOM-ot használom, az elemzést az AMP mt5-ösön csinálom. Közben feliratkoztam három hónapra Rober Miner report-ára. Mivel az Ő módszereit követem, nagyon hasznos számomra a report, mert ez alapján tudom pontosítani az elemzést, valamint az oktatóvideók a szelekcióban, és az utólag helytelennek bizonyuló elemzések feldolgozásában is sokat segítenek.

Emellett elkezdtem a Miner-féle Dual Look Back indiáktort összerakni mql5-ben, jelenleg custom indikátorral sikerült, de majd megpróbálom egy kicsit szofisztikálni, ls egybe építani a DTOSC programmal.

A kereskedésben egy kicsit elcsúszott a hangsúly Euróról az ES felé, mert nem sikerült elkapnom a jelentős esést Eurón, az ES-en viszont sikerült egy egy rally-t elkapni.

EURO FX FUTURES

Nem sikerült új rekordot felvinnem a trade-recorder-be, így most ide teszem a belépést, amit ma csináltam.

Azért lássuk be, megint nem a korregció tetején kellett volna belépni, hanem az alján pl. az oszcillátort használva.; ez esetben talán 0-ban ki lehetett volna lépni, vagy jóval szűkebb stoppot használni.

S&P 500

DT Napló 2019-02-05

Mai naptól újra határidősön elemzek, mert előfizettem a DT Reports-ra, és szeretném összevetni Miner elemzésével az enyémet. Az első elemzés az Euro, összevetve kb. a felét megjelültem én is azoknak, amiket Miner megjelenít. Ma nem fogok a végére érni az elemzéseknek, dolgozni is kellene, de ezeket az instrumentumokat nézem: Euro, Gold, Cude oil és S&P 500 Futures.

EURUSD

Crude Oil

DT Napló 2019-01-30

EURUSD

Naposon bull mozgás csatornában, lehetséges első hullám ; várakozás 60 percesen visszatesztre (napos 2. vége), belépés a DTOSC bull reversal után long irányba.

Délután három órakkor lefele mozdult az ár:

GBPUSD

Délutánra efele mozdult az ár, bár nincs benne komoly momentum.

USDJPY

Délutánra kitört az ár a jelölt szintekről, újakat vettem fel:

USDCAD

Délután folytatódott az esés:

 

Jan.11

A reggeli elemzés:

Bár EU 1-est kapott, mégis beléptem egy longba, miközben a momentum túladott M5-ön, M30-on lefele irányú:

 

Továbbgondolás

Újra tanulóidőt szeretnék adni magamnak. A lényeg, hogy nem tudtam megcsinálni a vizsga első felét sem, bár annyit már sikerült elérni itt a forexes topstep-nél, hogy nem veszettem el a fiókot; jelenleg is fut, -400-ban van az egyenleg. Ez nem kis dolog,

Tegnap azt gondoltam, hogy Januárban próbálnám újra, talán nem az FX-et, hanem megint a határidőset. Az FX-en max 2 lottal kell 2600-at megcsinálni; a határidősön 5 lottal 3000-et…

A max visszaesés FX-en 1200, Hatin 1000. A kockázat a határidősön a nagyobb, lévén hogy nem lehet kockázathoz pozíciót méretezni. Ha szerenék legalább 10 dobást, 1 kontrakttal nem lehet nagyobb SL 10 tikk-nél…